ÁSZF
A jelen általános szerződési feltételek (ÁSZF) hatálya a Szolgáltató weblapján történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen ÁSZF folyamatosan elérhető (és letölthető) a következő helyről: https://www.benohelga.hu/aszf
A jelen ÁSZF nem minősül írásbeli szerződésnek, magatartási kódexre nem utal.
Az ÁSZF keretei között létrejött egyedi szerződés nem kerül külön iktatásra (a szerződés megkötését a rendelési adatok és a termék szállítása bizonyítják).
A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény ("Ptk.") és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseire.
Speciális termékekre a vonatkozó ágazati jogszabályi rendelkezések az irányadók (jelen esetben nincsenek ilyen termékek).
A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.
A jelen ÁSZF 2024. október 1. napjától hatályos. A jelen ÁSZF módosításait a Szolgáltató a weboldalon közzéteszi. A módosítások nem érintik a korábban megkötött szerződéseket.
A Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.
1. ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK
Felhasználó: Bármely természetes, jogi személy, aki a Szolgáltató szolgáltatásait igénybe veszi, Szolgáltatóval szerződést köt.
Fogyasztó: A szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy Felhasználó.
Vállalkozás: A szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy Felhasználó.
Szolgáltató: Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtó természetes, illetve jogi személy vagy jogi személyiség nélküli szervezet, aki a Felhasználó részére szolgáltatást nyújt, aki a Felhasználóval szerződést köt.
2. A SZOLGÁLTATÓ ADATAI
Név: Zollectric Kft.
Székhely: 3521. Miskolc, Berekkert utca 54.
Képviselő: Bénó Helga
Adószám: 27753488-2-05
Elektronikus e-mail cím: benohelgacoach@gmail.com
A szerződés nyelve: magyar
A tárhely-szolgáltató neve, címe, e-mail címe:
Webnode
webnode@webnode.com
3. REGISZTRÁCIÓ
3.1. A szolgáltatások igénybevételéhez jelenleg nem szükséges regisztráció.
4. SZOLGÁLTATÁSOK ÉS DÍJAK
4.1. A megjelenített szolgáltatások elsősorban online rendelhetők meg. A szolgáltatásokra vonatkozóan megjelenített díjak forintban értendők, bruttó árak, azonban nem tartalmazzák a szállítással, fizetéssel kapcsolatos díjakat.
4.2. A Szolgáltató részletesen feltünteti a szolgáltatás leírását, azonban a szolgáltatások leírása megrendelés és ajánlattétel során tovább bővíthető ill. változtatható. A weboldalon megjelenő fotók illusztrációk.
4.3. Amennyiben akciós díj kerül bevezetésre, a Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról. A Szolgáltató az akciós árak meghatározásakor jogszerűen jár el, megfelelve a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet szabályainak.
5. MEGRENDELÉS
5.1. A Felhasználó a megadott kapcsolatba lépési lehetőségeken (vagy más módon) jelentkezik a Szolgáltatónál.
5.2. A Felhasználó megírja az igényeit.
5.3. A Felhasználó kifejezi vásárlási szándékát, akár közvetlenül, akár az ajánlatkérés elküldésével.
5.4. A Felhasználó megadja a szállítási címet, majd a szállítási/fizetési módot, amely jellemzően:
Átutalás: Felhasználó a megrendelt termékek ellenértékét a visszaigazoló e-mailben található bankszámlára 3 napon belül köteles átutalni.
5.5. A Felhasználó a megrendeléssel tudomásul veszi, hogy fizetési kötelezettsége keletkezik.
5.6. A Felhasználó a megrendelés elküldését követően e-mailben kap visszaigazolást. Amennyiben e visszaigazolás Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb 5 munkanapon belül Felhasználóhoz nem érkezik meg, a Felhasználó az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól mentesül. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve a Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. A Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert a Felhasználó rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.
5.7. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy az előző pontban taglalt visszaigazolás csupán automata visszaigazolás. A szerződés akkor jön létre, amikor Szolgáltató az előző pontban megnevezett automata visszaigazolást követően egy újabb e-mailben értesíti a Felhasználót a megrendelés részleteiről és várható teljesítéséről.
5.8. Egyedi feltételek esetén a szolgáltató ajánlatot küld. Az ajánlati kötöttség időtartama 5 munkanap. Amennyiben megrendelő nem rendeli meg az ajánlati feltételeknek megfelelően a szolgáltatást, az ajánlat érvényét veszti.
5.9. A visszaigazolás, illetve az ajánlat elfogadása érvényes szerződésnek minősül, a jelen ÁSZF szerinti feltételekkel és Felhasználó számára fizetési kötelezettséget teremt, akkor is, ha később le kívánja mondani a megrendelését.
5.10. Amennyiben a Felhasználó nem teljesíti fizetési kötelezettségét, a Szolgáltató továbbadhatja az adatokat illetve a megrendelés részleteit erre szakosodott közreműködőjének, amely esetben behajtási költségátalányt számíthat fel. Ennek összege az elmaradás / tartozás maximum 15%a-a.
6. A MEGRENDELÉSEK TELJESÍTÉSE
6.1. A megrendelések feldolgozása munkaidőben történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. A szolgáltató minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.
6.2. Amennyiben az ajánlat nem tartalmaz mást, általános teljesítési határidő, a szerződés létrejöttétől számított 30 munkanapon belül.
6.3. A megrendelés visszaigazolásával ill. az ajánlat elfogadásával létrejött szerződés alapján a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtására, a Felhasználó a díj megfizetésére köteles. Felhasználó a rendelését módosíthatja, vagy lemondhatja, amíg a szerződés létre nem jön. Ezt követően csak az elállás (lásd 7. pont) ill. felmondás gyakorolható, a jelen feltételekkel.
6.5. A Szolgáltató késedelme esetén a Felhasználó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni.
6.6. A Felhasználó póthatáridő tűzése nélkül jogosult a
szerződéstől elállni, ha
a) a Szolgáltató a szerződés teljesítését megtagadta; vagy
b) a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető
rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor -
kellett volna teljesíteni.
6.7. A Szolgáltató felhívja a Felhasználók figyelmét, hogy amennyiben a Felhasználó nem veszi át a szerződésszerűen teljesített megrendelt termék(ek)et (fizetési módtól függetlenül) szerződésszegést követ el, pontosan a Ptk. 6:156. § (1) bekezdése szerint késedelembe esik.
7. ELÁLLÁS JOGA
7.1. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Fogyasztót indokolás nélküli elállási jog illeti meg.
A fogyasztó az elállási vagy felmondási jogát
a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén
aa) a terméknek,
ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik, az utoljára szolgáltatott terméknek,
ac) több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
ad) ha a terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,
a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
b) Szolgáltatás esetén: a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül.
Ha a Szolgáltató a jelen tájékoztatásnak nem tesz eleget, a 14 napos elállási határidő tizenkét hónappal meghosszabbodik. Ha a Szolgáltató a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja a tájékoztatást, úgy az elállásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap.
7.2. A Fogyasztó az elállási jogát gyakorolhatja az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával, vagy a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott nyilatkozat-minta útján, amely elérhető a Szolgáltató weboldalán is.
7.3. Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Fogyasztó, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
7.4. Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.
7.5. A termék visszaküldésének költségét a Fogyasztónak kell viselnie, a vállalkozás nem vállalta e költség viselését.
7.6. Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli.
7.7. Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.
7.8. A Fogyasztó szintén nem gyakorolhatja az elállási jogát
a. a szolgáltatás nyújtására irányuló
szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a
vállalkozás a teljesítést a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével
kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének
teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
b. olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára,
illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, az elállási jog
gyakorlására nyitva álló határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
c. romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék
tekintetében;
d. olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely
egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem
küldhető vissza;
e. olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az
átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
f. olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek
tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci
ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés
megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a
megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
g. olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a
vállalkozás a Fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős
javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
h. lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint
számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást
követően a Fogyasztó a csomagolást felbontotta;
i. hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az
előfizetéses szerződések kivételével;
j. nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
k. lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra
irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy
szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés
esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt
kötöttek ki;
l. a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom
tekintetében, ha a vállalkozás a Fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével
kezdte meg a teljesítést, és a Fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg
nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően
elveszíti az elállási jogát.
7.9. A Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. A Szolgáltatót visszatartási jog illeti meg a termék visszaérkezéséig.
7.10. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.
7.11. A Fogyasztó köteles az árukat indokolatlan késedelem nélkül, de a szerződéstől való elállására vonatkozó értesítés Szolgáltató részére történő megküldésétől számított 14 napnál semmiféleképpen sem később visszaküldeni vagy Szolgáltató címen leadni saját költségén.
7.12. Amennyiben Fogyasztó élni szeretne elállási jogával, annak jelzését megteheti Szolgáltató elérhetőségeinek valamelyikén írásban, telefonon, vagy akár személyesen is. Postai úton írásban történő jelzés alkalmával a postára adás időpontját vesszük figyelembe, telefonon történő jelzés alkalmával pedig a telefonon történő jelzését. A megrendelt terméket postai úton, vagy futárszolgálat segítségével juttathatja vissza a Fogyasztó Szolgáltató részére.
7.13. A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
7.14. Az elállási jog nem illeti meg a vállalkozást, azaz az olyan személyt, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár e.
7.15. Az elállási jog gyakorlásának a menete:
Amennyiben a Fogyasztó élni kíván az elállási joggal, úgy köteles az elállási szándékát a Szolgáltató elérhetőségein jelezni.
A Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, amennyiben a termék kézhezvételétől számított 14. nap lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. Írásban történő elállás esetén elég csak az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, email vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az email illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe.
A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, amennyiben a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket (tehát nem kell megérkezni 14 napon belül). A megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket.
A Szolgáltató azonban nem köteles a Fogyasztó része megtéríteni azon többletköltségeket, amely a Szolgáltató által felkínált legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő szállítási mód választásából adódik. A Fogyasztó a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.
Több termék adásvételekor, amennyiben az egyes termékek szállítása eltérő időpontban történik, úgy az utoljára szolgáltatott termék, illetve több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára kézbesített tételnek vagy darab kézhezvételtől számított 14 napon belül élhet a vásárló az elállási joggal.
8. Szavatosság
Hibás teljesítés
A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a kötelezett, ha a jogosult a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.
Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e fejezetnek a kellékszavatosságra és a jótállásra vonatkozó rendelkezéseitől a Fogyasztó hátrányára tér el.
Vállalkozásnak minősülő Felhasználó: olyan személy, aki a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében jár el.
Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Felhasználó a kellékszavatossági jogával?
A Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg a Felhasználót a kellékszavatossági igénye alapján?
A Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
A Fogyasztó akkor is jogosult - a szerződésszegés súlyához igazodva - az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelni, vagy az adásvételi szerződést megszüntetni, ha
a) a Szolgáltató nem végezte el a kijavítást vagy kicserélést, vagy elvégezte azt, de részben vagy egészben nem végezte el a leszerelést és az újbóli üzembe helyezést, vagy megtagadta az áru szerződésszerűvé tételét;
b) ismételt teljesítési hiba merült fel, annak ellenére, hogy a vállalkozás megkísérelte az áru szerződésszerűvé tételét;
c) a teljesítés hibája olyan súlyú, hogy azonnali árleszállítást vagy az adásvételi szerződés azonnali megszüntetését teszi indokolttá; vagy
d) a vállalkozás nem vállalta az áru szerződésszerűvé tételét, vagy a körülményekből nyilvánvaló, hogy a vállalkozás észszerű határidőn belül vagy a fogyasztónak okozott jelentős érdeksérelem nélkül nem fogja az árut szerződésszerűvé tenni.
Ha a fogyasztó hibás teljesítésre hivatkozva kívánja megszüntetni az adásvételi szerződést, a vállalkozást terheli annak bizonyítása, hogy a hiba jelentéktelen.
A fogyasztó jogosult a vételár még fennmaradó részét - a szerződésszegés súlyához igazodva - részben vagy egészben visszatartani mindaddig, amíg a vállalkozás nem tesz eleget a teljesítés szerződésszerűségével és a hibás teljesítéssel kapcsolatos kötelezettségeinek.
Az áru kijavításának vagy kicserélésének elvégzésére nyitva álló észszerű határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a fogyasztó közölte a hibát a vállalkozással.
A fogyasztónak az árut a kijavítás vagy kicserélés teljesítése érdekében a vállalkozás rendelkezésére kell bocsátania.
A vállalkozásnak a saját költségére kell biztosítania a kicserélt áru visszavételét. Ha a kijavítás vagy kicserélés olyan áru eltávolítását teszi szükségessé, amelyet az áru jellegének és céljának megfelelően - a hiba felismerhetővé válása előtt - üzembe helyeztek, akkor a kijavításra vagy kicserélésre vonatkozó kötelezettség magában foglalja a nem megfelelő áru eltávolítását és a csereként szállított vagy kijavított áru üzembe helyezését vagy az eltávolítás, illetve üzembe helyezés költségeinek viselését.
Az ellenszolgáltatás leszállítása akkor arányos, ha annak összege megegyezik a fogyasztónak szerződésszerű teljesítés esetén járó, valamint a fogyasztó által ténylegesen megkapott áru értékének különbözetével.
A fogyasztó adásvételi szerződés megszüntetésére vonatkozó kellékszavatossági joga a vállalkozásnak címzett, a megszüntetésre vonatkozó döntést kifejező jognyilatkozattal gyakorolható.
Ha a hibás teljesítés az adásvételi szerződés alapján szolgáltatott árunak csak meghatározott részét érinti, és azok tekintetében a szerződés megszüntetésére vonatkozó jog gyakorlásának feltételei fennállnak, a fogyasztó az adásvételi szerződést csak a hibás áru tekintetében szüntetheti meg, de az azokkal együtt szerzett bármely egyéb áru vonatkozásában is megszüntetheti, ha a fogyasztótól nem várható el észszerűen, hogy csak a szerződésnek megfelelő árukat tartsa meg.
Ha a fogyasztó az adásvételi szerződést teljes egészében vagy az adásvételi szerződés alapján szolgáltatott áruk egy része tekintetében szünteti meg, úgy
a) a fogyasztónak a vállalkozás költségére vissza kell küldenie a vállalkozásnak az érintett árut; és
b) a vállalkozásnak haladéktalanul vissza kell térítenie a fogyasztó részére az érintett áru vonatkozásában teljesített vételárat, amint az árut vagy az áru visszaküldését alátámasztó igazolást átvette.
Milyen határidőben érvényesítheti Felhasználó kellékszavatossági igényét?
Felhasználó (ha fogyasztónak minősül) köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított öt éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. (Lejárati idővel rendelkező termékek esetében a kellékszavatosság a lejárati idő végéig érvényesíthető).
Ha a digitális elemeket tartalmazó áru esetében az adásvételi szerződés a digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás meghatározott időtartamon keresztül történő folyamatos szolgáltatásáról rendelkezik, a vállalkozás felel az áru digitális tartalommal vagy digitális szolgáltatással kapcsolatos hibájáért, amennyiben a hiba
a) két évet meg nem haladó időtartamú folyamatos szolgáltatás esetén az áru teljesítésétől számított két éven belül; vagy
b) két évet meghaladó időtartamú folyamatos szolgáltatás esetén a folyamatos szolgáltatás teljes időtartama alatt
következik be vagy válik felismerhetővé.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
A Felhasználó a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének (amennyiben a Felhasználó Fogyasztónak minősül)?
A teljesítéstől számított 1 éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a webshopot üzemeltető vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított 1 év eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Fogyasztó a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Fogyasztó – választása szerint – kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Fogyasztót a termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Fogyasztó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Fogyasztó termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Fogyasztó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Fogyasztónak kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül
termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta
forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal
időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából
ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot
bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és
termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet.
Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a
kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági
igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
A Szolgáltató nem tartozik szavatossággal az olyan károkért, amelyek a kárveszély átszállása utáni hibás vagy gondatlan kezelésből, túlzott igénybevételből, illetve a meghatározottól eltérő behatásokból, illetve egyéb, a termékek nem rendeltetésszerű használatából keletkeztek.
9 A SZAVATOSSÁGI IGÉNY ESETÉN TÖRTÉNŐ ELJÁRÁS
9.1. A Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a felek megállapodása a rendelet rendelkezéseitől a Fogyasztó hátrányára nem térhet el. A Fogyasztó azonban tudomásul veszi, hogy a megbízási szerződés alapján nyújtott szolgáltatás esetében a Szolgáltató nem válalta eredmény elérését.
9.2. A Fogyasztó kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával).
9.3. A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik (Ptk. 6:166. §).
9.4. A Szolgáltató a Fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni. A jegyzőkönyv másolatát a Fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
9.5. Ha a Szolgáltató a Fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a Fogyasztót.
9.6. A Szolgáltató a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
9.7. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a kijavítás vagy a kicserélés időtartama a 15 napot meghaladja, akkor a Szolgáltató a fogyasztót tájékoztatni köteles a kijavítás vagy a csere várható időtartamáról. A tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén, elektronikus úton vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történik.
10.VEGYES RENDELKEZÉSEK
10.1. Szolgáltató kötelezettsége teljesítéséhez közreműködőt jogosult igénybe venni. Ennek jogellenes magatartásáért teljes felelősséggel tartozik, úgy, mintha a jogellenes magatartást saját maga követte volna el.
10.2. Ha a jelen ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.
10.3. Amennyiben Szolgáltató a ÁSZF alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan az ÁSZF valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.
10.4.A Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.
10.5. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató webshopja Magyarországon működik, karbantartását is itt végzik. Mivel az oldal más országokból is meglátogatható, ezért a felhasználók kifejezetten tudomásul veszik, hogy a felhasználó és a Szolgáltató viszonylatában az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a felhasználó Fogyasztó, úgy a Pp. 26. § (1) bekezdése alapján a Fogyasztóval szemben a jelen szerződésből eredő vitás ügyekben az alperes (Fogyasztó) belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes.
10.6. Szolgáltató a webshopban található termékekhez való hozzáférés vonatkozásában nem alkalmaz eltérő általános hozzáférési feltételeket a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével kapcsolatos okokból.
10.7. Szolgáltató – az általa elfogadott fizetési módok tekintetében – nem alkalmaz eltérő feltételeket a fizetési műveletre a Felhasználó állampolgárságával, lakóhelyével vagy letelepedési helyével, a fizetési számla számlavezetési helyével, a pénzforgalmi szolgáltató letelepedési helyével vagy a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz Unión belüli kibocsátásának helyével kapcsolatos okok miatt.
10.8. Szolgáltató megfelel a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELET-nek.
11.A PANASZKEZELÉS RENDJE
11.1. A Fogyasztó a panaszát e-mail címen közölheti.
11.2. Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel.
11.3. Az írásbeli panaszt a Szolgáltató 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 3 évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.
11.4. A panasz elutasítása esetén a Fogyasztó hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint:
11.5. A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz:
A Fgytv. 45/A. § (1)-(3) bekezdéseiben, valamint a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet alapján általános fogyasztóvédelmi hatóságként a kormányhivatal jár el: https://www.kormanyhivatal.hu/hu/elerhetosegek11.6. A Fogyasztónak panasza esetén lehetősége van békéltető testülethez fordulni, melyek elérhetősége:
Baranya Megyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Telefonszáma: (72) 507-154; (20) 283-3422
Fax száma: (72) 507-152
Elnök: Dr. Bércesi Ferenc
Honlap cím: www.baranyabekeltetes.hu
E-mail cím: info@baranyabekeltetes.hu; kerelem@baranyabekeltetes.hu
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Levelezési cím: 6001 Kecskemét Pf. 228. Telefonszáma: (76) 501-525; (76) 501-532; (70) 702-8403
Fax száma: (76) 501-538
Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna
Honlap cím: www.bacsbekeltetes.hu
E-mail cím: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Békés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976
Fax száma: (66) 324-976
Elnök: Dr. Bagdi László
Honlap cím: www.bmkik.hu
E-mail cím: bekeltetes@bmkik.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszáma: (46) 501-091 (új ügyek); 501-871 (folyamatban lévő ügyek)
Elnök: Dr. Tulipán Péter
Honlap cím: www.bekeltetes.borsodmegye.hu
E-mail cím: bekeltetes@bokik.hu
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Fax száma: (1) 488-2186
Elnök: Dr. Inzelt Éva Veronika
Honlap cím: https://bekeltet.bkik.hu/
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu
Csongrád-Csanád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Fax száma: (62) 426-149
Elnök: Dr. Horváth Károly
Honlap cím: www.bekeltetes-csongrad.hu
E-mail cím: bekelteto.testulet@csmkik.hu
Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Fax száma: (22) 510-312
Elnök: Dr. Vári Kovács József
Honlap cím: www.bekeltetesfejer.hu
E-mail cím: bekeltetes@fmkik.hu; fmkik@fmkik.hu
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefonszáma: (96) 520-217
Elnök: Dr. Bagoly Beáta
Honlap cím: https://gymsmkik.hu/bekelteto
E-mail cím: bekeltetotestulet@gymskik.hu
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Székhelye: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Ügyintézés helyszíne: 4025 Debrecen Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszáma: (52) 500-710; (52) 500-745
Fax száma: (52) 500-720
Elnök: Dr. Hajnal Zsolt
Honlap cím: https://www.hbmbekeltetes.hu
E-mail cím: bekelteto@hbkik.hu
Heves Megyei Békéltető Testület
Levelezési cím: 3300 Eger, Pf. 440.
Ügyfélfogadás: 3300 Eger, Hadnagy u. 6. földszint
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék Fax száma: (36) 323-615
Elnök: Dr. Gondos István
Honlap cím: www.hkik.hu/hu/content/bekelteto-testulet
E-mail cím: bekeltetes@hkik.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet
Telefonszáma: (20) 373-2570
Fax száma: (56) 370-005
Elnök: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
Honlap cím: https://www.iparkamaraszolnok.hu/ugyintezes/bekelteto-testulet
E-mail cím: bekeltetotestulet@iparkamaraszolnok.hu
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-010
Fax száma: (34) 316-259
Elnök: Dr. Bures Gabriella
Honlap cím: www.kemkik.hu/hu/bekeltet-otilde-testulet
E-mail cím: bekeltetes@kemkik.hu
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Alkotmány u. 9/a
Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862
Elnök: Dr. Pongó Erik
Honlap cím: www.nkik.hu
E-mail cím: nkik@nkik.hu
Pest Megyei Békéltető Testület
Székhelye: 1119 Budapest, Etele út 59-61. II. emelet 240.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
Telefonszáma: (1)-269-0703
Fax száma: (1)- 269-0703
Elnök: Dr. Koncz Pál
Honlap cím: www.pestmegyeibekelteto.hu; www.panaszrendezes.hu
E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu
Somogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046
Elnök: Dr. Csapláros Imre
Honlap cím: https://www.skik.hu/bekelteto-testulet-159
E-mail cím: skik@skik.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 420-180
Fax száma: (42) 420-180
Elnök: Görömbeiné dr. Balmaz Katalin
Honlap cím: www.bekeltetes-szabolcs.hu
E-mail cím: bekelteto@szabkam.hu
Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (74) 411-661; (30) 664-2130
Fax száma: (74) 411-456
Elnök: Mónus Gréta
Honlap cím: https://www.tmkik.hu/hu/bekelteto-testulet_2
E-mail cím: bekeltett@tmkik.hu; kamara@tmkik.hu
Vas Megyei Békéltető Testület
Ügyfélfogadás: 9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 23.
Telefonszáma: (94) 312-356; (94) 506-645; (30) 956-6708
Fax száma: (94) 316-936
Elnök: Dr. Kövesdi Zoltán
Honlap cím: www.vasibekelteto.hu
E-mail cím: pergel.bea@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1.
Telefonszáma: (88) 814-121; (88) 814-111
Fax száma: (88) 412-150
Elnök: Dr. Herjavecz Klára
Honlap cím: www.bekeltetesveszprem.hu
E-mail cím: info@bekeltetesveszprem.hu
Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
Fax száma: (92) 550-525
Elnök: Dr. Molnár Sándor
Holap cím: www.bekelteteszala.hu
E-mail cím: zmbekelteto@zmkik.hu
11.7. A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a Fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a Fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.
11.8. Az online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén - az Fgytv. 20. §-ában meghatározott illetékességi szabályok figyelembevételével - valamennyi megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamara által működtetett békéltető testület eljárhat.
11.9. A Fogyasztó panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a Fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: https://ec.europa.eu/odr
11.10. Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a Fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
11.11. Amennyiben a Fogyasztó nem fordul
békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a
Fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni.
A pert keresetlevéllel kell megindítani, amelyben az alábbi információkat kell
feltüntetni:
• az eljáró bíróságot;
• a feleknek, valamint a felek képviselőinek nevét,
lakóhelyét és perbeli állását;
• az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló
tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával;
• azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és
illetékessége megállapítható;
• a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet .
A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát
amelynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik.
13. ADATVÉDELEM
A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető a következő oldalon: https://www.benohelga.hu/adatvdelmi-nyilatkozat
Miskolc, 2024. október 1.