Pályaváltók: döntöttem, most az én álmom következik
Interjú Konkoly Rózsa holisztikus mentorral, valamint Otthonokkal Suttogóval
Hogyan hat valakire, ha többszörös karrierváltóvá válik? Mikor és miért jön el a pillanat a saját álmaid megvalósítására?
A Pályaváltók blog interjú sorozatban olyan nőkkel beszélgetek, akik sikeres karrierváltást vittek véghez. Célom az, hogy a történetük erőt adjon annak, aki éppen pályamódosításon gondolkodik. Interjúalanyaim által olyan felismerésekre és tanulságokra jöhetsz rá, ami motivációt adhat számodra is, hogy bátran elindulj a saját utadon.
Rózsa mesél nekünk arról, hogyan változott az élete a karrierváltásai hatására, milyen nehézségei voltak, és mit tanult belőlük.
Konkoly Rózsa kétgyermekes édesanya és holisztikus mentor-Otthonokkal Suttogó.
Mesélj nekem a karrier utad elejéről. Mivel foglalkoztál kezdetben?
Divattervezőnek tanultam, de a pályám kezdetén keveset dolgoztam ebben a szakmában, mert 23 éves koromban az akkori párommal átvettük egy húsüzem irányítását. Evidensnek tűnt, hogy nem az én divattervezői karrieremet fogom megvalósítani. Mai fejemmel már azt mondanám, nem biztos, hogy a saját szempontomból hosszú távon jó döntés volt, hogy teljesen háttérbe szorítottam az álmaimat. 2010-ben született meg a kisfiunk, ezután már nem volt tartható, hogy 10+ órákat a húsüzem dolgaival tudjak foglalkozni. 3 éves volt a gyermekünk, amikor nőként egy nagyon érdekes fordulópont jött el az életemben, a párommal tönkrement a kapcsolatunk. Elköltöztem tőle a fiammal, és gyakorlatilag 28 évesen munkanélkülivé váltam. Ekkor döntöttem úgy, hogy visszatérek a divattervezéshez.
Hogyan alakult a karriered a továbbiakban? Ha jól tudom többszörös váltás van még az utadban.
Azt éreztem, hogy a húsüzem irányítása dörzsöltebbé, és felnőttebbé tett, de divat szakmailag ott álltam pályakezdőként, amit ennyi idősen furcsa volt megélni. Nehéz volt újraépítenem magam nőként és karrier vonatkozásában egyaránt. Ebben az időszakban nyitottam egy showroomot, amiben saját tervezésű ruhák és magyar divattervezők ruhái voltak. Azonban nem ez volt az utolsó állomása a karrieremnek. A mostani férjem megismerése, és a közös gyerekünk megszületése után szintén pályát módosítottam. A férjem álmainak a megvalósítását segítettem a turizmus vonalán, itt marketing és rendezvényszervezési tapasztalatra tettem szert. Elmondható, hogy én az a típusú nő vagyok, aki egy kapcsolatban oldalbordaként funkcionál, és támogatja a párja karrierjét. De ezt soha nem kényszerből tettem, hanem azokban a pillanatokban ez volt a jó döntés, és ez tett boldoggá. A Covid időszaka után következett egy nagy váltás az életemben.
Gyanítom a Covid nem tett jót egy turizmussal foglalkozó cégnek. Mi volt ez a radikális változás, amit elhozott?
A cégünk ebben az időszakban tönkrement, és jött egy rövidebb idő alkalmazottként. Azt elmondhatom, hogy az utamon hiába nem az én álmaim megvalósítása volt előtérben, de minden munka hozzám tett valamit, illetve közben folyamatosan képeztem magam. Tanultam térrendezést, Vaszati szakértői tanulmányokat folytattam, amik által szert tettem egy holisztikus szemléletmódra. Ma már tudom, hogy az évek alatt a háttérben folyamatosan állt össze az, amivel ma foglalkozom.
Mivel foglalkozol most, és hogyan jött el ez a karrieredben?
Tavaly januárban munkanélküli lettem, ami hatalmas csalódás volt, mert tőlem független okok miatt következett be. Ekkor jött egy nagy váltás számomra, márciusban megjelent a social media felületein az első olyan anyagom, ahol holisztikus mentorként, védikus térrendezőként szerepeltem. A háttérben már 2019. óta vezettem blogot ebben a témában, de ekkor jött el az a pont, hogy sokkal aktívabbá váltam ezen a területen.
Egyértelmű volt számodra, hogy most a saját karriered helyezed előtérbe, vagy sok kétely előzte meg ezt a döntést?
Eljött a pont az életemben, amikor azt mondtam, hogy már nem szeretnék más álmainak a megvalósításában segédkezni. Idén leszek 40 éves, és egyszerűen azt érezem, hogy most én jövök.
Nagyon más a karrier utadon ez a mostani váltás. Ha összehasonlítod a többi váltásoddal, könnyebb vagy nehezebb volt ez?
Sokkal nehezebb volt. Meg kellett tanulnom az önmarketinget és az énmárkaépítést. Más értékeit könnyebben tudom képviselni, mint a sajátomat. Előjöttek bennem azok a gondolatok, hogy vajon elég jó-e az ügyfeleimnek, amit én adni tudok. Lelkileg sokat edződtem, de ehhez az kellett, hogy folyamatosan foglalkoztam az önismeretemmel.
Volt segítséged a vállalkozásod megalapítása és a social jelenléted kialakítása kapcsán?
Mindent egyedül csináltam: a weboldalt, a foglalási rendszert, landing oldalakat, podcastet és az egyéb technikai dolgokat. Nem volt egyszerű feladat, de sokat tanultam belőle.
Szerinted mitől lesz sikeres egy karrierváltás?
Régen volt egy kis cetli a smink szekrényemre ragasztva, amire az volt írva, hogy "türelemmel és kitartással bármire viheted". Úgy látom, hogy amikor az egyik pillér megbillen, akkor az a feladatod, hogy azt az oldalt erősítsd, és így nem térsz le az utadról.
Milyen hosszabb távú terveid vannak holisztikus mentorként és Otthonokkal Suttogóként?
Nagyon szeretném, ha bekerülne ez a téma jobban a köztudatba, és kellőképpen tisztában lennénk az otthonunk által betöltött szerep jelentőségével. Sokkal több lehetőség van egy otthonnal kapcsolatban, mint amennyit legtöbbször felszínre engedünk. Az otthonunknak kellene az elsődleges bázisunknak lenni, és sokaknál ez nem így van. Szeretném, ha ennek a gondolkodásmódnak lenne itthon egy kultúrája. Valamint boldog lennék, ha az elterjedése a nevemhez lenne köthető. A későbbiekben terveim között szerepel egy könyv megírása is ebben a témában.
Mit adtak a személyiségedhez a karrierváltások?
Magabiztosabbá tettek a váltások. De az is tény, hogy a sok csalódás növelte a félelmeimet. Hiszem azt, hogy minden karrierváltásból hozunk valamilyen nagyon fontos tanítást, amit későbbi életünk folyamán fel tudunk használni.
Mit üzensz azoknak, akik ott állnak a pályaváltás rajtvonalánál, de még kicsit toporognak az elindulás előtt a félelmeik miatt?
Nyissák meg az otthonuk észak-, észak-keleti és keleti területeit.
Ez mit takar, mit érhetnek el vele?
Az észak a női oldal, és a tudás oldala. A kelet a kezdetek, a Nap, a férfi energia és az elindulás. Az észak-kelet pedig a spirituális tiszta gondolatok területe. Ezáltal az otthonuk is támogatni fogja a változtatási szándékukat.
Nagyon köszönöm Rózsának, hogy interjúalanyom volt, és megosztotta a történetét velünk. Remélem sok nő tud motivációt meríteni belőle a változás elindításához.
Rózsa munkásságát itt tudjátok követni:
www.rozsakonkoly.hu
https://www.instagram.com/otthonokkal_suttogo/
https://www.youtube.com/@OtthonokkalSuttogo
https://www.facebook.com/otthonokkalsuttogo
https://www.tiktok.com/@otthonokkalsuttogo
https://hu.pinterest.com/KonkolyRozsa/